Ez a sztori onnan indult, hogy bár a Dildóban gyárilag egy egészen normális Aisin váltó van, a manapság alapnak számító bowdenes kapcsolási mód eléggé megöli a feelinget. Leginkább azért, mert olyan érzetet ad, mintha az ember egy tál lekvárba ragadt kekszet kavargatna fakanállal. Ezen a shortshifter beépítése csak annyit segített, hogy immáron egy csuporban kevergetem a kekszet, nem egy tálban. Ettől függetlenül az érzés inkább pözsós, mint sportautós.
Ha csinálok valamit, akkor általában túllövök a célon, de ezt a problémát már eleve úgy közelítettem meg, hogy próbáltam nagyot álmodni. (Go big, or go home. Ugye.) Az 500 dolláros mechanikus váltószerkezetek szóba sem jöhettek, a 3700 eurós pneumatikus versenykapcsolók viszont baromira tetszettek, kivéve az árukat. Pl.:
Persze rögtön azon kezdtem el pörögni, hogy a 3700 euróból mennyi a hardver, és vajon mennyi a porgramozás (fejlesztés) ára, amit megfizettetnek a vevővel. Mert maga a cucc nagyon komoly:
Ennél már csak az a komolyabb, amikor az ember rendel egy Arduino Mega vezérlőegységet, 4 pneumatikus hengert, egy fél tucat pneumatikus szelepet egy csomó egyébb sz@rral az aliexpresszről, úgy, hogy a csomagban a legdrágább tétel a 45 dolláros teherautó kompresszor. (Talán kürté lehet.) Heteken belül meg is érkezett a projekthez szükséges hardver 90%-a. Összelegózni még nekem is csak pár óra volt, a (nagyon alap, szenzorok nélküli) vészprogram megírása ~4 óra.
Jelenleg itt tart a projekt:
Következik a kijelző (mert hát az is van, ugye) és a CAN BUS kapcsolat.
