Elnézést, ha nem tudom időrendben felidézni a Dildó nyűgjeit. Az egész valahol ott kezdődött, hogy bal elől valami baromira elkezdett kopogni. Szerintem motortartó bak, a futóműves szerint kormánymű, mindenesetre valamit megint cserélni kell. Bakot amúgy is akartam újat, bontott kormánymű meg akadt tarcsiba. Ez volt júniusban. Előtte áprilisban azt hiszem beszartak a Konik, már pontosan nem emlékszem.
Ezt követően gyújtottam fel majdnem az autót klímázással. A kuplung nem húz be rendesen, plusz elkopott a tárcsa felülete, a lényeg az, hogy egyszer megy, egyszer nem, viszont a két surlódó felület legalább melegszik. Ülök a kocsiban, eszek valami szendvicset (de meglepő!), egyszercsak érzem, hogy büdös van, és látom, hogy valami füstöl. Na fasza. Sajnos vagy szerencsére nem égett porrá az autó a T-Systems parkolójában. Szerencsére egy ilyen ezt viszonylag olcsón orvosolja.
Bánatomban szereztem egy Eibach rugó kitet a Dildó alá, esküszöm kényelmesebb, mint a gyári. Nem ületet sokat, hátul 1,5 elől 2 centi körül. Pöpec lett!
Rögtön ezután elfosta magát a jobb hátsó Koni. Ez is hatalmas meglepetés volt, mert már több hónapja nem volt baj egyik gátlóval sem. Az autó már egy hete állt egyébként, amikor ez megtörtént. Álltában. A gátló beszerzés bizonytalan időre elnapolva, de ebből Bilstein B8 lesz.
Ekkor kezdtem el gondolkodni azon, hogy ezt a szart fel kell újítani. Jöttek még random hangok az első futóműből innen-onnan, egyszer benéztem alá, látom ám, hogy tiszta zsír az alja. Féltengely-harang. Fasza. Na nem baj, úgysem járok vele. Egyébként 140ezer kilométer alatt mindkét féltengely felújítósra járta magát.
Próbáltam preventíve gondolkozni, és rendeltem 3 új motortatró bakot (DM, és nem a drogéria), szervó hűtőt a fogkefe helyett, egy ST szívósort közbetéttel és egy metanol befecskendező kitet. Emellett új gyertyákat, injektor tömítéseket, szilenteket, alagútgumit, meg még egy vödör szir-szart, kb. egy hét lesz mindent kicserélni az autón, amit ráadásul műanyagos munkákkal is össze kéne egyeztetni. Az ST szívósor és a metanol kit érzem, hogy magyarázatra szorul, de majd mindent a maga idejében. 😛
Már egy ideje gondolkoztam, hogy kéne 4 db Rx-8-as felni, azok úgyis hullanak, mint a legyek, sok szar wankel ugye, az MPS-el bezzeg nincs baj. Nem lehet drága akkor egy szett. Hát nem is volt. Patika kis papucsokat hoztam el Fótról, valamikor nyár végén.
Asszem a Dildó “top-up” projekthez egy garnitúra fékbetét hiányzik már csak, meg némi elszántság. Próbálok nem gondolni arra, hogy ha a hátsó kónyi tényleg kuka, akkor olcsón biztosan nem úszom meg a Bilsteineket. 🙁 Ne vegyetek Konit, kurv@szar.
Van még egy nagyon durva programozós projektem, de azzal nem terhelek senkit, nem érdekes. 🙂
Emitt az áprilisi gátlózás:
Emitt a jelenet, ami szeptemberben várt otthon:
Jöjjön a pornó:
Dildó papucsok:
Tudom, hogy a felnivásárlás is magyarázatra szorul, de arra nincs mentségem.